A tudás 2016. július 31., vasárnap - 18:39


Valóban, egy nap hazafelé a sötétben beszélgettem a párommal, talán a városnapjaink utolsó napján volt, (vagy azelőtt). Akkor jött szóba, már nem is emlékszek miért - hogy én nem vagyok okos.

Most pedig egy barátom eszembe juttatta - nem direkt -, és ez egy jó téma egyébként, szóval gondoltam leírom a gondolataim ekörül.

Az ész, a tudás, az intelligencia, az intelligencia-hányados (IQ).. Akkor most hogy is mondjuk, illetve mi fejez ki pontosan mit? Én leírom a gondolataim róla, a saját tudásom szerint.

Két kategóriába tudnám sorolni a tudást: a műveltség és az intelligencia alapján. A műveltségbe értendő minden korábbi ismeret, megtanult dolog, tehát pl. olyan dolgok, mint amit az iskolákban oktatnak. Visszatérő fogalom a diákok számára, mikor egy tanár az alapműveltséget hangoztatja. Meg azt, hogy mit illik tudni (legalábbis illene). Én kicsit máshogy vélekedek ezekről a dolgokról. A másik kategória pedig az intelligencia. Régen több oldalnyit olvastam az IQ fogalmáról, meg vele kapcsolatosan. Pontos információkért javaslom, hogy erre az oldalra tekintsetek el. Ők mindent tudnak, és leírnak ezzel kapcsolatosan, ők a mi - a magyarok - képviselői IQ-ban. Nevezetesen a Mensa HungarIQa. Azért röviden felvázolom a személyes, ezzel kapcsolatos magyarázatom. Az intelligencia pedig az a fajtája a tudásnak, amivel képes az ember még számára nem konkrétan ismert dolgokat megérteni. A műveltség a már meglévő tudás, az intelligencia pedig az ismeretlen tudás megismerése, megértése.

Az emberek többsége (tapasztalataim szerint) azt tartja okosnak, akinek nagy a műveltsége. Aki mindenféle dologhoz (már) ért, aki fejből ismeri a költőket, a verseket, az országok elhelyezkedését, az elmúlt század összes futball eredményét, aki ismeri a történelmünket, a világ történelmét, aki ránézésre tudja az autók márkáját, hovatovább - típusát, vagy épp a telefonokhoz, laptopokhoz, bármihez ért. És minél több ilyen kategóriához ért, informált, annál okosabb.

Én ezért nem vagyok okos. Magamról nem alkothatok véleményt, mások véleménye tehet hitelessé egy képet valakiről. Én magamról csak tényeket tudok mondani hitelesen. Tény, hogy nem gyakran tanulok iskolába szükséges dolgokat. Nem is vagyok ezáltal jó a történelmünkből, a költőink életrajzából, a verseik mélyebb értelmezéséből sem eléggé. Földrajzból sem jeleskedem épp. Most azokat a gyengeségeimet soroltam fel, amiken viszont szeretnék majd idővel javítani, mert ezeket - úgy vélem - hasznosak lennének, több helyzetben is, viszont egyelőre, legalábbis még egy-két évig nem lesznek szükségesek számomra.

Mások szerint - általánosan nézve a véleményeket - nem vagyok buta. Ez jobb kifejezés, mintha azt mondanám, hogy okos vagyok, mert ebben nem vagyok biztos. Művelt biztosan nem, még. Az eddigi beszámolómból lehet arra következtetni, hogy nekem a problémamegoldó képességem az, amiben jobb vagyok a legnagyobb átlagnál. Régen egy online IQ-teszt alapján (60 "kérdéses" volt) megközelítőleg 128 az IQ-m. Évente-kétévente egyszer ki akartam mindig egy különböző tesztet tölteni. Legalábbis így terveztem még úgy 4 éve. Azóta összesen (beleértve ezt az előző 60 kérdésest) 3 tesztet töltöttem ki. A második a Menzáé volt, és mikor végigolvastam minden oldalt, amit csak írtak, rájöttem, hogy nem jó sok tesztet kitölteni, még akkor sem, ha van köztük egy-két év.



A Mensa online tesztjén a full pontszámot elértem (illetve egyszer kitöltettem az akkori párommal, bár az nem egy komoly kitöltés volt, és csak apró segítségeket adtam feladatonként neki, még úgy is 100%-osra teljesítette azt), ami azt feltételezi, hogy az én IQ-m a koromat is belekalkulálva megközelítőleg 125 vagy afeletti. Amint lesz időm, lehetőségem és minden egyéb nyugodt körülmények között részt venni egy nem online, pl. Budapesten megtartott IQ teszten (a fizetős verzión), azonnal részt is veszek, mert én kíváncsi vagyok a "tudásomra".. :)

Továbbá ha lesz lehetőségem, én lennék tagja a Mensa HungarIQának. Érdekesség: egy Columbo részben egy hasonló társulat tagjai közt történik gyilkosság, és ott bebizonyosodik Columbo nagyszerű tudása, ami nem csak a bűnügyekre koncentrálódik. Most meg is jött a kedvem megnézni azt a bizonyos részt. :)

Nincsenek megjegyzések: